2010. április 17., szombat

Lépsz előttem, jársz utánam

Ha te nem lennél,

vajon meddig lennék én.

Lángolnék-e újra

a fény-táncoló napban.


Életünk már nem a miénk,

és halálunk sem,

csak újabb ruhákba bújik lelkünk.

De én megismerlek

sikátorok ziháló sötétjében,

macskakövek eső-koppantó zajában,

nappalok fénycsíkjain

lépsz előttem, jársz utánam.

Érezlek. Hallgatlak.

Hangod, illatod, csendjeid.

Ugyanaz vagy, álmaim őrzője,

aki karjaiban tartotta vérző szívem

évezredeken át, és innen.

Kifeszítve, máglyára dobva,

háborúban, a kettéhasadó

hajnalok rőtmezején,

rajzolt árnyak mellett feküdve,

szegényen, gazdagon,

sarkokon túl

mezítelen a senki földjén,

mindennapok perceiben.

Veled voltam,

és te értem.


Neked öltöztetett Isten

újra ünneplőbe.


Pillanatok kövein járunk,

néha elfogynak az utak,

szétcsorog az ég,

leomlanak a hegyek,

s mint homokviharban a porszemek,

úgy keringünk a világ felett.

Szédült zuhanásokban vergődve

csapkodunk, mint fáradt-éhes sirályok,

de mindig partot érünk.

Élünk. Szeretünk.

Porba rajzoljuk a szerelmet,

a voltakat, a nincseket,

napba véssük a jeleneket.


Ha majd ráncosodó homlokodba

ősz tincsek hullnak,

reszkető kezed kezem fogja,

lábnyomod követné lábam,

s járnám veled az utat

idegenek közt bolyongva,

földtől égig,

pokoltól mennyig,

szemedbe könnyezném

rívó csillagok könnyeit.

Világcsendjébe takargatnálak,

és ha szád megremegne

egy sóhajnyi tiszta napért,

rádhajolva,

veled álmodnék,

új napot, új eget, holdat.


Ha te ma nem lennél,

én sem lennék.

Ha ma megtagadnál,

lángokban hamvadna

a szerelem…

és Isten sem találna már

új ünneplőt nekem…



Szilágyi Hajni

Nincsenek megjegyzések: