2010. április 4., vasárnap

Lányom

Éva, Évike, Évi -

húsunk csodája,

szádon a hangok sírnak,

szád a mosolyok szirma,

virága.

Éva, Évike, Évi -

csöndbe pólyálva fekszel,

s mozdulatok, nevetések

finomodása méri,

hogy élsz, növekszel,

s útjába álltál a halálnak,

fiatalabb veled az élet,

csak a halál lett vénebb -

neveid így muzsikálnak:

Éva, Évike, Évi -

majd megtanulom veled újra,

hogy mi a fű,

mi a szél,

mi az ég, és

hol van éjjel a fény, és

miért nem esik le a csillag az égről.


Ratkó József

Nincsenek megjegyzések: