2010. április 10., szombat

Kérlek

Ahogyan a sziklákat

vájják a telek,

a hideg, a szél,

az esők,

ahogyan

rájuk tekereg

kígyó-ként a sors,

engem is

tép-zúz már

kegyetlen

az idő,

és

ne vedd majd észre,

ha illatod

őszömből induló

avultságom miatt

már

tagolatlan marad,

ha a gyümölcsös

dombon

pihenő

nyugalma fölött

tavasz-bontott színed

már vakságom oltja,

csak fényed add

még,

míg a nyarak

tova nem szöknek

a távoli egek

örökség-mezején,

míg

zöldben a rét,

s szemedben

csillag-ragyogások,

kérlek

engedd,

hogy csókot kérni

ülhessek még melléd.


Nagy Csaba

Nincsenek megjegyzések: