2010. április 17., szombat

Ha nem lellek többé...



szerelmed-kereső mezők végeláthatatlan rónáin járok,

félelmem zsibbasztó fagyvidékén felszegem szívem,

még újra meg nem lelem tarka koboldfényű jelét

a végeláthatatlan misztikus erdőnek,

melyben csupán egyszer nyílik a bizonyosság

vérvörösharmatot ölelő virága,

mely a hold ezüstcsókos párájában

láttatja szenvedélyességben tükröződő arcát,

és ahol a lecsurranó képzelet csukott szemei

egymásba simuló lelkeinket agyagmását formázzák...


és ha nem lellek többé,

az erdei utak csapásai mentén egy-egy nárciszt könnyezek

egy bennem soha el nem haló szerelemért...


Moha

Nincsenek megjegyzések: