2010. április 10., szombat

Béklyóit vetkőzve...

Csonkolt vágyaim kontyba fűzöm,

hajnalban ébredő vadrózsa-csokor,

napfénytől izzó megváltó köd,

harmatos karjában beléd olvadok.


Borzos szerelmem pitypang-fátyol,

szellővel érkező vattacukor-híd,

míves táncával hamisan bókol,

szárnyait bontva keringőre hív.


Tarka rétünk puha paplan,

sóhajban hintázó lidércfény,

bűntudat rágta ócska pamlag,

ölünkbe veti cinkos hitét.


Lápos utunk zenéje halkul,

hurkaira akadó remény-rab,

béklyóit vetkőzve mélybe hull,

elhaló dallamunk súlya alatt.



Fejes Krisztina

Nincsenek megjegyzések: