2010. március 27., szombat

...könyörgöm Egyetlenem, ne engedj el, ha ránk tör a hétfő gyilkos hajnal képe, karodba fonódva, mélyen öledbe bújva, menedéket keresve szemed védelmében ragaszkodom majd hozzád...ha úgy jó, nem is lélegzem, apró helyen összehúzva magam, jó leszek...jó leszek örökre, csak ne hagyd, hogy elmenjek, mert a szívem már most szétfeszülve sikítja nevedet...utam szegélye, távolodva tőled, csupán vörösen örvénylő, elhulló vérem képeként követ majd engem...feléig sem jutok az országút hatalmasságának, és élettelenül zuhannék önmagam fájdalmába, követelném védő ölelésed fonatát, háborgásom csillapíthatatlanul zuhanna Rád, de inkább nem is mondom, hiszen ígértem, jó leszek, csak maradhassak örökre melletted...igen, valóságos angyal leszek, nem olyan amilyennek látni vélsz, hanem igaz jóság, egy jajszó nélkül, csak boldogságot hozó... én mindenem odadobnám koncként a világnak, de semmim nincs, hogy legyen, ami zálogként kiválthat; mindenki hagyjon...csak felejtsék el létem, szűnjön meg korábbi életem végleg...visszatépő béklyó-érzetek, csuklómat véresre surló bilincsek szakadjatok le!...Kedves, kellesz, örökkön-örökre...csak Te...had maradjak mindhalálig Veled, kérlek...mert annyira szeretlek, mint senkit soha ebben az életben...

Moha

Nincsenek megjegyzések: