2010. március 14., vasárnap

Tudod arra gondoltam, hogy az imádkozó ember nem feltétlenül imádó ember, és nem mindig alázatos az alázatoskodó, az igazi ima, az igazi alázat nem egy elhatározás, hanem maga a megtérés, amikor az ember önkéntelen borul le, mint valami csoda előtt, meglátva a valódi nagyságot, amikor rádöbben a világ mérhetetlen csodájára teremtővel, vagy anélkül, amikor nem tud betelni a létezéssel, hogy ő, az apró pici semmire se jó ember, ilyen nagy alkotásnak lehet a részese, talán, ha ezt észreveszi, az alázat akkor járja át, a hódolat, az imádat, a hála, akkortól minden pillanat, és minden fűszál, és minden fa csodálatos ajándék az érdemtelennek, mint a rossz gyerek, aki azért tudja magáról, hogy neki semmi sem jár, semmit se érdemel ki, akit a szerető szülei mégis ajándékokkal halmoznak, a szerető alázat az életet teszi szerethetővé, amire a szeretet nélküli alázkodás, csak szánalmas kísérlet.

.kaktusz

Nincsenek megjegyzések: