2010. március 20., szombat

Két lépés között

Mikor megszületünk,

tudjuk-e, hogy Utunkon

majd mi fog várni?

Kudarcunk vállalt kín,

vagy véletlen, mi fáj

két lépés között?


S ha eltévedünk,

ki súgja, hogy merre lépjünk,

kérdő szavunkra majd ki figyel?


Van-e, ki a szándékot

formálja, s hogy

az akarat épít, vagy

rombolja a falakat

lesz-e, ki megmondja

céljaink lobogó zászlói alatt?

Vagy csak az adott tett

dönti el, hogy jót hoz-e

a várt jövő – s a bölcs idő,

mi felettünk oly gyorsan

múlik el…


Hányszor kell,

míg élünk, a sárból

újra talpra állni,

lemosni mások

mocskát az elvétett

percek átkai alatt?


Hányszor kell cinkosként

hallgatni, s hányszor zúgva

kiabálni, hogy a szó

visszhangozza, míg a part

be nem szakad talpunk alatt:


Érteni és érezni

csak ember képes

de a cselekvés olykor

csak szégyenfolt marad.

Mi tegnap hasztalan,

s úgy tűnik, mit sem ér,

az holnapra tán új bizonyságot ad.


Tétovaságunk egyszer végül

mind beér, s minden hibát

majd bölcs meglátás kísér.


S míg könnyünkkel

vezeklünk mindenért,

mit vétettünk két lépés között,

olykor nincs más válasz, mint

hogy cél és esély, pusztán

egymásnak ütközött.


Arany-Tóth Katalin

Nincsenek megjegyzések: