2010. március 7., vasárnap

Itt jártál

Bejöttél hozzám tegnap este.

Ajkadra holdsugárral volt

huncut mosoly festve.

Két szemedre a csillagok

rajzoltak apró csillagot.


Én mintha aludnék úgy tettem,

de éreztem forróbb lett a testem.

Hozzám hajoltál és csókod,

mint édes álom játszott

meg-meg rebbenő szempillámon.


Mellém feküdtél és én

érintésed vártam. Éreztem, hogy

ott vagy, bár semmit sem láttam.

Ujjaid hegyén át puhán ütötte

szíved ritmusát bőrömnek,

ajkaid nedvesen testemen időztek.


Látni akartalak, átöleltelek,

átkaroltalak, hozzád fordultam

egész lényemmel kívántalak.

Csókjaim végignézték arcodat,

kezeim bejártak lágyan ívelő,

forrón lüktető dombokat.


Miközben testünk szorosan

egymáshoz simult, minden szétválasztó

nappal a csókjainkba fúlt.

Egyszerre mozdultunk ugyanazt

kerestük. A szabadság, a mámor,

a kéj temploma lett testünk.


Lelkem is része lett lelkednek,

miközben egyetlen virágává

váltam szétnyíló kertednek.

Öntudatlan táncunk a végtelenbe

fordult, már nem két szerető,

egyetlen születő univerzum voltunk.


Hol én voltam fent a menny és Te

alant a pokol, hol meg Te égi fény

s én lent a csend ahová fényt hozol.

Öntudatom elveszett a szerelem

kavargó mámorában, érzékeim

elhamvadtak a kéj rám törő zuhatagában.


Lassan kezdett oszlani minden

érzéki csoda, ismét testem lett

meggyötört lelkem otthona.

Még öleltelek, még csókoltalak

volna, mit nekem valóság, mit nekem

mindennapi pokol! De nem találtalak,


már nem voltál sehol.


Komáromi János

Nincsenek megjegyzések: