2010. március 7., vasárnap

Elengedni? Lehetetlen…

Mert meg kellett tanulnom idomulni

remegő tenyeredbe simulni,

haragodba csendesült zápor ha lettem

öledbe hullottam rémült tehetetlen,

s csúsztam, mint könnyű sós lé

lassan hűlve a föld felé.

A bőröm mi emlékszik rád

forró kiáltás csupán a nyár

szikkadt repedésben a nyom,

mit szemérmes ajkad hagyott,

hosszú ujjad varázsolt borzongó pihét

forró lázad nem csitult leheletét.

Tenyerem érzi a vér zakatolta kínt,

a szégyenlős csók ragasztotta pírt

lüktető arcodon.

Látod?

Megtanultam a leckét, tán még időben

hogy lásd, megadom magam, erőtlen

alázat hajlít lábaid elé

örököm feladva érintésedért,

mint pondró görbülök magamba

szomjazom ajkadról csorduló szavadra

egy csepp, egy elhaló sóhaj csak az élet

kifeszített szárnyakkal leszek készen,

hogy ujjad hegyéről az első langyos szél

ragadjon fel, fel a felhők fölé.


Brada Ági

Nincsenek megjegyzések: