2010. február 21., vasárnap

tán elérlek...újra...

Kérdőjellé kuporodik bennem a béna hallgatás

álomból ébreszt dörömbölése

vadul zakatoló szívem könyörgésének,

kereslek…messze jársz,

hunyt szemem mögé búvok

és rohanni kezdek…tán elérlek…újra.


Köröttem életre kél a fény

ódon könyvtár faláról koppan a rohanó lépés,

s kezembe hulló kötet fedi el

egykor szerelmes szóölelésekbe ringatott arcéled…

pördül a lap, majd üresen kifordul

körbenézek, és minden szavunk egy-egy kötet lelkében lapul.


Bénult kezem sikoltó ajakaimra forr

a vörös falú terem halk melódiát búg,

bizonyosságként a padló hullámzásába temetkezem,

miközben ráeszméltetem balga, hitvány képzetem

ölembe hulló vérszín-betűs kódexeit

együtt írtuk lélekkamrád szerelmi gyűjteményébe.


Gáncsot vetek önnön bokámra,

parittyával béklyózom az idő folyamát,

legszebb imáimat vésem lelkem

halott-fehérszín márványtáblájára,

csak fognád újra két kezem,

és lobbanna újjá zöldtűz-fény tekintetedben

e főnixmadár-szerelem…


Moha

2 megjegyzés:

Ágnes írta...

Csodálatosan szép ez a vers! Teljesen a hatása alá kerültem! Gyönyörű! Ági

Moha írta...

Kedves Ági, szavaid váratlan szósimogatásaivá váltak lelkemnek! Váratlan és megható, hogy szóra méltattad gondolataimat, melyek a szívem legmélyebb pontjából virágoztak...köszönöm Neked!
Szép estét és sok boldog pillanatokat kívánok: Moha