2010. február 13., szombat

Szükségem van rád

A napsugarak, mintha csak ezernyi ujj lenne valamennyi,

még kinyúltak a kékből narancsba öltözött felhők közül,

hogy mielőtt nyugodni térne, finoman megsimogassák

fáradt üstökét a Vén Földnek. Aztán éjjel szemedbe hullt

minden csillag szikrázó fénye, hajadba a Hold szőtt ezüst

szálakból fonatot, méz-szín bőröd simogatta ujjaim minden

idegszálát, szádra bíborpalástot vont csókom. Éj-királynőm

lettél, s csodákban jártam én. Arcod két karomba simult,

s a leggyönyörűbb tetoválássá váltál szívem belső falán.

Szükségem van rád! Hogy vidám, boldog legyek, és szabad,

mint a madár! Milyen szép és jó ez a szerelem! Mert nem

kalickába zár, hanem mind inkább szárnyakat ad, s emel

szinte az égig fel! És tudom, hiszem, nem kell félni, hiszen

karod puhán szorítja szívedre fejem, hová madár röptömből

mindig megérkezem. Várom a napot, amikor majd megint

porszemmé zsugorodik a távolság, s az idő végtelenné lesz.

Amikor megint éjjel-nappal összefonódik a test és gondolat,

s egyetlen hatalmas dobbanásként mi leszünk a Mindenség!

Szükségem van Rád. Nem örökké, de legalább egy életen át.


Káli László

Nincsenek megjegyzések: