2010. február 13., szombat

Sugár

Hogy bomlanak, hogy hullanak

a fésűk és gyűrűs csatok:

ha büszkén a tükör előtt

bontod villanyos hajzatod!

Úgy nyúlik karcsú két karod

a válladtól a fürtödig,

mint antik kancsó két füle

ha könnyed ívben fölszökik.


Ó kancsók kincse! drága kincs!

Kincsek kancsója! Csókedény!

Hozzád hasonló semmi sincs,

szent vággyal nézlek téged én!

Eleven kancsó! életé,

kiben a nagy elixír áll,

amelytől élő lesz a holt

s a koldus több lesz, mint király.


Hogyan dicsérjem termeted?

A pálmafák, a cédrusok,

az árboc és a liliom

az mind nem él, az nem mozog...

De benned minden izom él,

idegek, izmok és inak,

titkon mint rejtelmes habok

szélcsöndben is hullámlanak.


Amerre jársz, a levegő

megkéjesül, megfinomul

s miként dicsfény a szent köré

testedhez fényköddel borul.

Kályhában fellobog a láng,

falon az óra elakad,

ha büszkén a tükör előtt

kibontod élő derekad.


Babits Mihály

Nincsenek megjegyzések: