2010. február 13., szombat

...és csak futottam, futottam, amíg el nem porladt testem a szélben..., és csak lebegtem valami elérhetetlen fénylő, mélységes örvényben és nyugodt voltam, nem féltem... csak láttam, hirtelen mindent láttam, mindent tudtam... és én, már nem én voltam, senki és egyszerre mindenki voltam... Na ez a Szerelem, az óceán mélyéről jövő tiszta Szerelem, ez az, ami ha elsodor, többé nincs menekvés, többé nem kell semmi, nem az vagy aki voltál, határaid kitágulnak, életed új értelmet nyer, s már nem keresed tovább önmagad, megtaláltad aki vagy... nincs gyötrő vágy, csak beteljesülés, nincs bizalmatlanság, csak végtelen bizalom van, és ezernyi termékeny gondolat, nincs magány, csak egyesülés, nincs félelem, csak végtelen megnyugvás és parányi piros felhők, életem ősidőkből felködlő hírnökei, üzenetemmel a jelenen át a távoli jövőbe!

Szabó Tamás

Nincsenek megjegyzések: