2010. február 28., vasárnap

mindig ugyanaz

azt hiszem észrevétlenül

szűrtelek ki a napok

egyhangúságából, lassan

mint a finoman pergő

tealevelet szokás.

azóta megint szűkül a tér

és elfeledett ujjnyomatokat keresek

az asztalon hagyott képeken.


vajon ezentúl mindig így lesz?

ennyire önzőn és egyedül?


és ha minden döntésem kárhozat volt

ami mélyen a valóság mögött

arcodról arcomra vetítette

az idill torz kuszaságát,

akkor is megérte.


mert azon az egy napon

csak engem szerettél.


Csurai Zsófi

Nincsenek megjegyzések: