2010. február 6., szombat

Meditáció


Nem gondolkodás, mert az gyakran fájó

tépelődés, kegyetlen és kemény,

csak kép vagy látomás, amely magától

formálódik, és úgy lebeg elém:


szobor, szép nő, táj, jóbarát, kőszirtek,

virág, való vagy képzelt jelenet,

tűzfény tűnt kandallókból, tenger – mindegy,

olykor változgat, olykor megremeg:


én mozdulatlanul lesem, szemlélem,

nem töprengek semmin se, de egészen

beleolvadok, szívom, teletöltöm


magam vele, de csak néző vagyok,

csendes, mohó néző – és ez a legnagyobb

öröm abból, hogy itt éltem a földön.


Faludy György

Nincsenek megjegyzések: