2010. február 6., szombat

láttalak

sovány álmokat üldöz

utcákon forgolódó árnyalak

hajnalok fényében gyakran

húsod nélkül láttalak


meztelennek

amilyenek csak az ősi csontok tudnak lenni

amikor a mohó földi vágyakból

már nem maradt semmi


tüzes simítású érintéseink

lefoszlottak a fakó csontokról

mint a jelen fájdalmai

csodásnak hitt múltunkról


nem volt hová rejtőznöd előlem

vakító-fehéren csillant meg igaz valóságod

megértettem...

hogy miért az alkonyt várod.


Komáromi János

Nincsenek megjegyzések: