2010. február 13., szombat

Érzés

Néha szeszélyesen tomboló viharként

szeretlek,

Néha csendesen szavak nélkül vágylak,

Mert a szemed tükrében rejtőzködő gondolat,

Szívem legparányibb rétegéig áthat,

S ettől ott marad ajkamon, mint egy csendes esti ima,

az elnémult varázslat.

Tudod, az lenne a jó, ha bármikor és bárhol-

Bűntudat és féltés nélkül- ölelni tudnálak

S mikor könnyet ejtek érted-vigasztalásképpen-

Csak egy karnyújtásra lenne vigaszt adó vállad.

Oly sokszor elmondtam már mennyire imádlak.

Milyen mikor ezüst szárnyon a pillangó érzés hozzád oson,

Hogy mély álomba ringassa bogár szempilládat.

Én minden éjjel féltőn óvón a karjaimban zárlak,

És titkon két kezedre csókolom a csillagéjszakákat.

Hisz nincs boldogabb érzés attól,

Mint mikor a ránk simuló forró vágytól

két szívdobbanás halk rezgése egy ütemmé

válhat.


Kun Magdolna

Nincsenek megjegyzések: