2008. szeptember 30., kedd

Mégsem érzed soha, hogy nem volt érdemes


Ha csókéhes vágy támad ajkadon

míg sóhajtalan éjeken várod jöttömet

mardos a hiány, s Te hagyod, hogy fájjon

mégsem érzed soha, hogy nem volt érdemes.


Szerelmünk édes ízét őrzöd bőrödön

s nem engeded, hogy más lemossa rólad

reményt dobog a szív, és túl a gőgünkön

maradunk a múltunkkal összefonódva...


Szívünk mily ráncbaszedhetetlen


Szívünk mily ráncbaszedhetetlen

...... nemrég neked

gyötrötten, újból esdekeltem,

hogy ámítsd el szerelmemet,

részvét és tettetett kívánság

lelkesítse át szép szemed,

megadó lelkem játszva járd át,

tölts bele tüzet, mérgeket.

Bólintottál, és mára a pára

bevonta pillantásodat;

gyönyörteli beszéded árja,

tűnődő, büszke önmagad,

és amit gyöngéden megengedsz,

és amit megtiltasz nekem,

most már örökre énvelem lesz,

a szívem mélységeiben.


Alekszandr Puskin - ford: Eörsi István

döntés

ledobom önként viselt testi-lelki erényövem,

megfontolás nélkül kitárulkozom egészen,

átnyújtom magamat: kedvedre időzz bennem,

vedd, ami kell, nem kérek cserébe semmit,

megfontoltan nem méricskélek, latolgatok,

nem hozok írott és íratlan szabályokat,

felajánlom valómat, kezedbe hajtom arcom,

feltétel nélkül megadom szívem birodalmát,

kivártalak: légy világom üres világomban!


Zimonyi Zita

Minden és semmi

Eljött… Mert el kellett jönnie. Jötte egyszerű, magától értetődően következetes, természetes volt. És akkor még nem tudtam, hogy maga a Teljesség lehetősége jelentkezett. Mint az egysejt érkezett, amint kipattant a Genézis öléből, s megkezdte a Kezdet és a Vég közötti evolúcióját. Mielőtt jött, azt hittem, már mindenen túl vagyok. De nem, a Minden jöttével kezdődött. Alkotói és férfi korom delén, amikor már megtudtam, megértettem, be tudtam fogadni. És megtanított megérteni az eleddig számomra érthetetlent. Nem mert ezt akarta volna. De vele megkezdődött a Kettő lehetséges egyesülése az Egybe, a tökéletes összeolvadásba. A Minden egyszerű: Ő. Ő vagy semmi. Az abszolút megmutatta, feltárta láthatatlan arculatát. Korlátait, lehetőségeit… A Minden nem abszolút, másképp nem létezik, nem érted meg csak ha szeretsz. Már nincs játék a szavakkal: a szavak egyenértékűek lettek a Történés folyamatával, s amit abból képesek feltárni és érzékeltetni. A Mindenben a művészet másodlagos, vagy harmadlagos, és szinte alig számít. A Minden és a Semmi viszonylatából szerepe van, de jelentősége elenyésző. És az olyan szavak, mint szerelem, házasság, otthon, elvesztették tartalmukat. Egyetlen szó él még a maga teljes jelentőségében: az abszolút szeretet, ami létezhet a férfi és a nő között. A tökéletes összeolvadásig. Ez csak rokonlelkek között valósulhat meg. A tökéletes összeolvadás minden mást kizár, ami nem a Kettő véréhez kötött. Ami a véren túl érkezik, az agresszió, és megpróbálja megsemmisíteni a tökéletes összeolvadás lehetőségét. A Minden a tökéletes összeolvadás folyamata. A Semmi ennek a folyamatnak a megszakadása. Még csak nem is halál, hisz akkor az ember, ha megszakad összeolvadás folyamata, már halni is képtelen. Az összeolvadásban a felek egyenértékűek: nem egyformák, nem is lehetnek, hisz férfiról és nőről van szó. De ami a legfontosabb: az összeolvadás folyamatából ki van zárva az önzés: a férfi és a nő mindent odaad, oda akar adni magából a másiknak megosztani a teljes lényét, testét, lelkét. És ami még ennél is fontosabb: nincs öncélú birtoklás: a felek megadják egymásnak a teljes szabadságot. És ekkor jelentkezik a hit: hit a szeretetben. A szimbiózis és az összeolvadás folyamat, és gyönyörteljes, ha mindez megvan. a Minden. A Boldogság, amely pillanatról pillanatra, sejtről-sejtre, érzésről érzésre, gondolatról gondolatra, testről vágyra, érzéktől lélekre, lélekről a teljességre szerveződik.

De ezt csak akkor lehet megérteni, ha maga a bizonyosság kizárt, mert műsképp nem lehet felmérni jelentőségét, és a megírni a Semmi képletét. És átélni a az összeolvadás folyamatosságának megszűnését. Az élő halál. A halál maga még csak semmi se. A semmi az élő halál.

E néhány szóban csak érzékeltetni akartam, a határhelyzetet: más alternatíva nincs: összeolvadni vagy megsemmisülni, és ami még rosszabb, még csak megsemmisülni se.

Nem magamnak írom e sorokat, hanem elsősorban Neki. Ő szinte mindent, ami köztünk történik, tudatosan átél. Én egy pillanattal előbb tudom, hogy a következő pillanatban mi kell neki, s adni tudom, és a következő pillanatban visszakapom tőle azt, amire nekem van szükségem hogy élni tudjunk, azaz a tökéletes összeolvadás folyamata egyenletesen történjék. Amikor egy pillanat valamiért zátonyra fut, akkor azonnal betör a Semmi vákuuma. Ami köztönk történik, hihetetlen hőfokon zajlik, s a szenvedélynél is erősebb: maga a tűz. Most beszélnem kellene a Minden és a Semmi tüzéről. A tökéletes összeolvadás tüze több mint kéj, gyönyör, és az, hogy testen belül és fölött történik, s ami felé halad, a test és a lélek tökéletes összeolvadása.

Ehhez állandó együttlétre van szükség: amikor nincs együttlét vagy kommunikáció, rövid időn belül megjelenik a fájdalom és a pánik, s semmi benyújtja vákuumának csápjait.

Eleinte roncsolt, de csak azért, hogy én mindezt megértsem, és elmondhassam. Neki. És azoknak, akik szeretnek. Aki nem szeret vagy szeretett igazán, mindebből nem sokat ért meg. Az előtt pedig, aki szeret, de nem szerethet igazán, mert nem adatott meg számára a tökéletes összeolvadás lehetősége, most némán lehajtom a fejem. Egy könnycseppem hull értük.


art-tur

Vallomás

lelkem prizmáján töröm

vakító fényed,

szívcsakrám gyűjti egybe

a pulzáló képet,

kilépő-belépő sugaraidból

vagyok hát: eltérítésed szöge,

hajlásszögem vonzalmam ösztöne,

szerelmem geometriája vagy,

lelkemtől elhajló,

tartózkodó hiperbóla,

skicc-absztrakciók eredője,

csalóka végtelen víziója,

folytonos színkép,

házi szivárvány,

és álomvidékre szökött,

bolyhos, áttetsző bárány,

kit álomfogóm dimenziónk

spektrumán számlál,


középpontod pihe köldököd,

feljebb melled szőke szélforgó,

benne kever lelked légköre,

eperszádon emlékem elcsöpög,

kapj utána, pillanat, mert elcsorog,


szegletében megtapadt csillámpor:

bájolni vágyó univerzumom

súlytalan ékköve,

rózsakvarc szerelmem

miniatűr talizmánröge,

hadd legyek hát

testednek-lelkednek

türkizszín napszele


Kovács Judit

Szeretlek

Szeretlek, csak szeretlek

A mennyben és a földön is legyen szent a te neved

Mint mindennapi kenyerünket

úgy add magad nekem most és máskor is

Jöjjön el az én országom ahol szerethetlek téged

Hiába szeretsz mást és ő is akar téged

Legyen meg az akaratod itt lent a földön

Mert én szeretlek akkor is ha már nincs miért

Ha már nem kell senki görcse

Ha már tudják, ha már tudhatják mások is

én belehalok tudom

De még is de még akkor is mert szeretni kell lemondva

Szeretni kell várva összekulcsolt testek izzadt nyomorával

Pedig jó lenne úgy ahogy én szeretném

Jó volna úgy ahogy szeretnéd még

Ne eresszük szerelmünk idő előtt sírba

Ne álljunk a gödör szélén tehetetlen, sírva

Megfogok halni és nem értettél meg semmit

Megfogok halni és nem tudtam adni

Nem tudtam csak ennyit

Nem tudtam mondani amit kellett volna

Csak élni akartam s játszani, játszani nem félni

Játszani neked a reggelt a nap első sugarával

Reggelire melyet ágyba hozok annak

Ki kedvesen eljátsza ahogy földön úgy a mennyben is

Te mást szeretsz én Téged

Hogy engem fogsz szeretni sohase ígérted

Te nekem vagy, de ugyanúgy másnak

Krisztusnak jó vagyok de bohócnak gyáva

Messze vagy de legyek bárhol is szeretlek

Csak szeretlek akkor is még akkor is

Szeress vigyázva, ne szeress bántva

Szeress mert a látszatnak könny lesz egyszer ára

Borzas szerelmünket kifésülik újra

Hogyan jutunk a semmiből a mindeneken túlra

ÁMEN


Kormorán

Félhomályban

Ott ültünk némán, édes félhomályban,

Te elmerengve s égő vágyban én.

Álmod hová szállt s kié volt a vágyam,

Titok maradt az szívünk rejtekén.

Talán a múlt viharzott át előtted

S előttem halkan tűnt fel a jelen...

...Neked talán már bántó, kínos álom

S nekem már kínos vágy a szerelem...


Hidd el, mi csupán csaljuk a világot,

Arcunkon is hazug az ifjúság,

Én nem török le illatos virágot

S neked sem kell már soha mirtusz-ág.

Én az álmod szeretném visszahozni,

Te tán szívembe vágyat oltanál -

Küzdünk egymásért hasztalan, hiába:

Köztünk a múltnak tiltó romja áll!...


Ady Endre

A zene varázsa

Halk zene szól szobámban, hallgatjuk Én s magány

Hegedű sír, könnyei peregnek a mélabús zongorán.

Szívemet csavarja a dallam, arcomon fájdalom ég,

Ahogy legördül egy könnycsepp hidegen, mint a jég.

Fuvola vígasztal, hárfa lágyan simogat, hozzám bújik,

Könnyem szárad, a szorítás lelkemből ködként oszlik

A dob nyugodt ütemű ritmusára vált, szívem dobogása,

A zene varázsszőnyegén repülök egy gyönyörű világba.

Arcom esti tó tükre, kifordított zsebként üres az agyam,

A zene megtölt, feledek mindent s hallgatom boldogan.


Ritkul a ritmus, elfogynak a hangok, s elhalkul a dallam

A csend betoppan, s mégis hallom ott benn, magamban.

Miközben lassan visszatérnek a gondolataim, érzéseim

Újra fájdalom jár lelkem-szívem lüktető mély sebein,

Tűnődöm, milyen hatalmas, mily erős a szép zene ereje,

Hisz a poklok fájdalmát mutatja, s a mennyben jársz vele.


Tóth János

2008. szeptember 27., szombat

Idegen jövőt rajzol fel a pára


Homályba ringatnak a fakó emlékek

betegágyadról még visszaintegetsz

árad felém gyöngyöző beszéded

miközben mondod, mondod, hogy szeretsz..


A vén Körös sebes hulláma

magával sodorja a gyermekkori álmot

idegen jövőt rajzol fel a pára

olyat, amelyben sehol sem talállak.


Sugárnyalábba zárt emlékek

ködpára fátyol

hullt a tájra

de alatta még

dőzsöl a mosoly

sok

fény-fürösztött álom

a kárminpiros bogyókon

ragyog

nem soká´

jönnek majd a

fellázadt szelek

-a riadt felhők

összevisszasága

vad táncokba kezd

és a sápadt est

örvénylő mélyből

az elmúlás fájdalma

csörgedez

kétségbeejtő lesz a csend

a Tél szelleme közeleg

----

a sors

elrejtett

-sugárnyalábba-

néhány szép emléket

hogy a múló

és az öröklét közé zárt

életnek

új nyara legyen


new year

Minden és semmi

A nagy szenvedély fölött nem lehet úrrá lenni. Az ember belsejében kitenyésző izzó tűznek nem lehet ellenállni, csak sodorva éget, a legkisebb ellenállás is lehetetlen és értelmetlen, mi több, fokozza a tűz hevét. Az ember lényét kiteljesítő boldogság és az önpusztításba torkolló szenvedés kétlángú katlanában nincs akarat. Ha van, a szenvedély nem szenvedély. Ami van, az, hogy nincs vér. Az erekben nem vér, hélium kering, s minden hemoglobinban fúzió zajlik, s minden ilyen vérsejt összességének láncreakciója elégetni próbálja a szívet, a testet, s az ellenállás minimális, mert ebben a tűzfészekben él a lélek, ebből a megsemmisítő tűzből táplálkozik, ha az ember a legcsekélyebb ellenállásra képes, a léleknek vége. A tűz lelke egy sajátos csillag, amelyet a testben születik, s ennek a kisugárzó fénye táplálja a lelket. A szenvedély vére iszonyúan erős kötelék: a két egymást az imádatig szenvedélyesen szerető lény véréből született lény iránti szeretet mindkét részről mély és heves. A tettnek nincs jelentősége, a társadalom, munka, közösség értelme, jelentősége megszűnik, és egy külön univerzum jön létre: az összeolvadás sajátos univerzuma, a Minden feltétele és zajló folyamata. De maga ez a Minden instabil: épülésekor szinte állandó határhelyzet létezik egyetlen félreértett szó egyikből a másik végletbe taszítja az embert, s ez óriási energiákat követel. Az ember egész lénye átalakul, a boldogság, a szenvedés, a kín, a fájdalom, az öröm sajátos, önspecifikus formája jön létre, s ebben a felek közösködnek, mert egész addigi lényük átalakul, a tökéletes odaadás egyaránt táplálkozik úgy a hasonló érzésekből és érzelmekből, és az a különbségekből. A nagy különbségek sem taszítják, hanem kiegészítik az összeolvadás folyamatában égő feleket. A rokonlelkek esetében nemcsak a metamorfózisban lévő és kiépülő közös szellem, hanem maga a test a testre gyakorolt vonzása is azonos, egyetlen érintés mozgósítja és gyújtja a testet, egy esetleges nemi aktus, az összeolvadás kezdeti fázisában szinte végzetes lehet, a kéj az eszméletlenség és a fájdalom határán lángol, s nemigen lehet különbséget tenni a a kín és a fájdalom között: egy égő sikoly.

Ez a szerencsés esetben, ha a Minden szabadul fel, és nem a Semmi tör elő. A Semmi előretörését egyetlen félreértett szó, egy pillantás kiváltja. Pánikhelyzet alakul: a test a lélek tüze hirtelen, minden előkészület nélkül kialszik, az érzés, az érzelem, a gondolat jégbe fagy. Marása félelmetes, rosszabb, mint az abszolút nulla fok megsemmisítő ölelése, az a megfagyás előtt melegíti a testet, ellenben a Semmi az abszolút nulla fok fokról fokra történő ölelése, amelynek vége még csak halál sem, a hideg tűz, amely nem végez az emberrel, nem dermeszt. A hideg lángot csak az tudja, aki megérte, és képes volt túlélni. De csak igazán tudja, mit jelent, aki többször túlélte. És minden ilyen hideg láng más és más, és egyre csökken az ember ellenállása. Én átéltem, tudom. És azt is átéltem, hogy mit jelent az, amikor már szinte a megsemmisülés előtt, jön az a szó vagy a pillantás amely a Minden kapuját tárja ki újra. Megjelenik az összeolvadás addigi érzett, tapasztalt szintjének minden gyönyöre, bája, fennköltsége, varázsa, kéje… akkor születik a boldogság. A boldogság sohasem ugyanaz. Minden és semmi sem ugyanaz, mindig magasabb szintre helyeződik, s így épül ki lassan az a harmónia, amely a bizalom forrása. De az összeolvadásban semmi se biztos, és minden az: mert amint mondottam, a külső világ agressziója minden erejével azért munkálkodik, hogy az összeolvadást szétzúzza, megsemmisítse. Azért, mert mi emberek, ilyenek vagyunk. Én is ilyen agresszor voltam. De eljött Ő, a rokonlelkem, és képes volt szeretetével megváltani. Meg tudtam tenni hogy úgy szeressem, hogy a teljes szabadságot megadhattam neki. Mert férje és családja van. És nem kényszerítem, erőltetem a döntést: anya, aki szereti gyermekeit. Mert férje már nem érti meg. És ez majdnem végzett vele. El kellett jöjjek én neki, hogy ki és fel tudjam emelni a szinte végzetes összeomlásból. Nekem most nincs szabadságom: ő a szabadságom. Amíg szeret és szerethet, elpusztíthatatlan és erős vagyok. Egymásnak egymásból táplálkozunk, és mindent megosztunk egymás között. Igyekszem megvédeni, hogy a Semmi ne csapjon le rá. Valaki vigyáz ránk. Mert aki ilyen szeretet teremtett bennünk, nem akarhatja, hogy ez elpusztítson. Akkor nem szeretne minket. Ennek a szeretetnek az erejét nem lehet bemérni. Felsőbb régiókból érkezett, s oda próbál felemelni. A test azonban test, a lélek, lélek. Az egy sejt pedig emberekre tagozódott, s a Teremtés célja és energiája oda fordult ebben a világban, ahová fordult.

Miért?


art-tur

Zuhanó angyalt láttam...

...zuhanó angyalt láttam,

majd földre hanyatló testét,

szemében mély fájdalom izzott,

szárnyát emlék-kardjai nyesték.

tekintete eget kémlelt,

féltett szempárt, csillagképet,

felszakadó gyász-sikolya,

néma puszták fájó hangja.

letérdelek, megérintem,

jeges kezét melegítem,

fájdalma bár homok volna,

tenger árja elmoshassa...


Kovács Nóra