2007. december 29., szombat

Hát elmúlt


elmúlt az ősz. Lombok hulltak
és az avar fanyar illata arcomra ült.
Hogy van az, hogy bármilyen színt húzhat
ecsetjével fakó lombra s tűt
szúrhat szembe a hideg levegő
szépnek látom mégis a tájat?
A nyikorgó padot: a hűtlen szeretőt.
Nem tudtam akkor, az ölelés fájhat
és léptek alatt meginog a Föld.
Szerteszét megannyi szikkadt levél hever,
koszos barnák között a sárga üvölt,
fájdalmas nyögése figyelmet érdemel,
de kotorva térden a sok egyhangú színt
eltűnt, beolvadt vagy csak rezzent ijedten
Nem tudom, de hangjával annyi kínt
festett. Láttam, éreztem. Még szuszogja sejtem.

dióhéj

Nincsenek megjegyzések: