2018. április 8., vasárnap

Légvárlakók




Ma napszálltakor hazafelé menet
a szántók fölött még barna volt a csönd,
vad erők vették űzőbe a szelet,
s zord füst takarta a Napot odafönt.

Mázsás teher feküdte meg a lelkem,
s az egyre csak dagadt, egyre csak dagadt,
porig sújtott, amidőn elképzeltem,
hogy összetört jövőnk sír talpam alatt.

Az emberi hit sziklát repeszt, ha kell,
és mi mégis két ábránd közt rekedtünk,
gyűjtött útravalónk velünk porlad el,
míg mezőre hajtjuk harci szekerünk.

Csak eltévedni maradt némi erőnk,
s keservvel hizlalni félelmeinket,
de majd ha csönd feszít, s fogy a levegőnk,
mit hagyunk hátra a gyermekeinknek?

nyomor





A szem többet lát
néhanap, mint, amit a
lélek elvisel. 

Kozák Vilma

Barátomnak


Barátom, kivel tizenegy év
font össze, napra nap:
lám, megtagadtál s mégse vagy boldogabb,
mélyebb szenvedő te, szomorú, szomorú.
Hogy visszalökted békülni-nyúló
minden ujjában remegő kezemet:
férfiasabb volt? Embertelenebb.

A Bölcseség kristály-keménye ez?
Magos magány? Gyémánt? Ragyognál?
Ó nem gyémánt, csak megfagyott sár,
rideg göröngy - s arcomba verted.

Hogy mondjam most, hogy ne szégyelljed:
nem magamért békültem, én
a megsértett Igazságnak
tisztelegtem jobbommal akkor
s lettem: a megsértett Igazság.

Homlokom immár a nyugodt önérzet,
alázatom is már önérzet
s majd jönnek még napok, amidőn sirató-kedvemhez
megkereslek barátom, mint távoli utast,
kinek alakját s hírét is ellepték az évek
s nem te leszel az már, a közös ifjúság! s tán fájni fog,
hogy gyérül a lélek, siratásomban is egyre gyérül a lélek...

Fenyő László

Forradás


Az élet csupán
hegesedett viszonyok
összenövése.

Arany-Tóth Katalin