2021. január 16., szombat

Ments magadhoz!

 

Ma bejárnám a sírkert szélét-hosszát,
átpréselve magam a nyűg falain,
s kötegbe csomózva elvinném hozzád
az örökkön áldó, hálás szavaim.
 

Mert templom a sírod, kápolna, mecset,
amelyben széttépett hitem foltozom,
s melyben úgy suhan át rajtam szent szeled,
akár a pille a lengő bokrokon.
 

Mi odakünn egész volt, rég fölhasadt,
és morzsáit a gazok szertehordták,
egybe csupán e marék, csöpp föld maradt,
melyben Te pihensz, régi Meseország.
 

Nézd, bennem most egy egész világ zsibog,
ölelj hát magadhoz, ringass térdeden,
hisz minden, ami vagy, isteni titok,
melyet meg nem fejthet földi értelem.
 

Ma minden, ami él dalra fakadna,
de a lélekdallam rég derékba tört,
hisz azóta zárta húrját lakatra,
hogy visszaorozta hangszerét a föld.

 

2021. január 8., péntek

Hitetlenül

 

Régóta fájok. Már úgy megszoktam,
hogy holtak köntösében támolygok,
hogy meg sem érzem, amint lepottyan
rólam a bú. Most mégis álmodok.


Álmodok a naplementi csendről,
s e láng-gyapjas csöndben lomb a párnám…
De falusi tolvajként, a kertből,
átszökik hozzám újból az ármány.


Így élek. Többnyire remény nélkül,
hitfalaim is sorra repednek,
szívem kitépték, s otthagyták étkül
a vértszomjazó, kóbor „ebeknek”.


Mim fáj? Ó, Egek, ez a förtelem,
hogy népem már vállát is behúzza,
mint jött-ment szélnek künn a földeken
a napszítta, hajbókoló búza.


Miért simult végleg egy a sárral
az, amit egykor Isten karja gyűrt?
Így csézaként, minden utasával
kis Hazánk is az iszapba merült.


Lesz-e... lesz, ki föltörhet-e innen
lerágva lelkéről rabláncait?
Szóljon fönt, hogy rúgja be az Isten
riadt szemünk csukott ablakait!


Lássam végre, lássam valahára,
hogy népem, mely most lassan elvérez,
bárhogyan is ítélték halálra,
akárhogy fojtják, mégis ébredez.

Megmentik újra és újra a hazát, valahányszor saját profitjukat kell megmenteni. Ha háborút nem csinálhatnak, csinálnak háború-félelmet, s bebörtönöznek jámbor rajongókat, hogy a nép elhiggye, hogy veszélyben a haza.

 

Ady Endre

Cézár, én nem megyek

 

 

Vérben úszik vad hegyek orma,
Paskolja vér; paskolja ár.
S engem a halál-dáridóra
Cézár parancsa vár.

Itt hagyni minden szentet, drágát,
Asszonyt, búzát, bort, dalt, zenét:
Cézár parancsa nem kegyelmez.
Kell a halál-cseléd.

Már összeszedtem kis cókmókom.
Indulni kell. Jaj, hogy lehet.
Vérben úszik vad hegyek orma.
Cézár, én nem megyek.

Cézár, lásd, ép a szüret áll már,
Gerezd hegyén tömött gerezd.
Vérben úszhat vad hegyek orma,
A földem nem ereszt.

Cézár, énnekem asszonyom van,
Forróölű, dalos, szelid.
Te éretted jaj, hogy áztassam
Könyűvel szemeit.

Kicsi, szegény, ijedt fiókák
Fogják, lásd, erős térdemet.
Cézár, ki visel gondot rájuk,
Ha gőgöd eltemet?

Vért szűr a pajzs Hispániában,
Rengenek a sötét hegyek.
Bús fürtnek a halálszüretre
Cézár, nem mehetek.

Nekem nem házam a te házad.
Nekem nem fáj a bánatod.
Éntőlem véres koronádat
A sárba vághatod.

Mit bánom én Hispániát,
Ha gyémánt-hegyeket terem;
Minden drágakövednél drágább
Az én rongy életem.

Élet, élet, szent gyönyörűség,
Egyetlen, mely nekem ragyog.
Cézár, az életem felett
Én is cézár vagyok.

Melyik Isten nevében trónolsz?
Mily őrület adott jogot:
Hogy istenadta életemmel
Játszik a pallosod?

...Soracte ormán zöld az erdő,
Szivem élet-vágytól dagad,
Jer, asszonyom... A koronádat
Cézár, védd meg magad.

Vagy küldj hamar pretóriánust
Üsse szét e dacos fejet,
De bitangul a mészárszékre
Cézár, én nem megyek.

 

Gyóni Géza